Blog

Ti ettetek már homoktövist? Megmondom őszintén én talán 4-5 éve ettem először. Egy barátunk tanyáján van néhány cserje. Ami már elő látásra csodás benne az a színe: aranysárga, feltölt, ha már csak ránézel. Az íze önmagában kissé megosztó, jó savanyú, hiszen telis-tele van C-vitaminnal és persze egyéb értékes tápanyagokkal. El lehet készíteni számtalan módom, így már igazi ínyencségek válnak belőle.

Újszülött babakelengye tudatos szülőknek – 10 pontos csekklista

A babaruha vásárlást – főleg az első gyereknél – elég nagy tanácstalanság szokta övezni. Ez teljesen természetes, hiszen a mai családok annyira elszeparáltan élnek egymástól, hogy egyszerűen nem látod, hogy hogyan csinálják mások. Ha született is kisbaba már a rokonságodban, baráti körödben, akkor sem valószínű, hogy megfigyelted ezeket a dolgokat, hiszen az ember lányának akkor még egyáltalán nem ilyen apró-cseprő dolgokon van a fókusza.

Ahogy közeledik a kisbabád megszületésének napja úgy válnak ezek a mindennapi apróságok egyre égetőbbekké, elkezded böngészni a netet, hogy mit érdemes beszerezni. Most hagyjuk is a többi (ezer) tételt és fókuszáljunk a babaruhákra.

Melyik szülő ne találkozott volna azzal a problémával, hogy hiába próbálja feladni a gyerkőcre a pulcsit, kiskabátot, a gyerek üvölt, tépi le magáról? Erre a problémára sokszor megoldás egy jó mellény. A mellényt könnyű feladni, nem akadályozza a babákat, gyermekeket a játékban, szinte észrevétlen.

A jó babasapka 6 ismérve:

Ha belegondolsz, jelentéktelennek tűnik, de az egyik legtöbbet hordott ruhadarab a kicsiknél: az átmeneti sapi. Akkor jó, ha szinte észre sem veszitek, a gyerkőc nem tépi le a fejéről, nem kell igazgatni percenként, véd ott, ahol kell. No de mitől lesz ilyen egy sapka?

Egy nyári kalapnak két dolgot kell tudnia: védje a fejet, de ne melegítsen túlzottan a nyári hőségben. Ezek miatt a szempontok miatt esett a választásom a 100% pamut (puplin) alapanyagra, mert szellős, könnyű, és mégis véd.

Megdöbbentő tanulságokkal zárult a Symbyo „nemfogadalom” játéka, 2021 januárjában. A játékban lajháros pólószettet lehetett nyerni, mégpedig anya lánya, vagy anya fia színben.
A játék lényege azt volt, hogy az újévkor szokásos fogadalmak mellé, vagy helyett, tegyél egy „nemfogadalmat”! Konkrétabban: mit nem fogsz csinálni 2021-ben? Mi az, ami viszi az idődet, energiádat, fölöslegesen, és itt az idő elhagyni?

Te is így érzed magad? Oszd meg!

A babasapka az egyik olyan ruhadarab, amivel szinte minden szülőnek meggyűlik a baja. Tehát megnyugodhatsz, nem vagy egyedül. Kevés olyan baba van, aki szó nélkül tűri, sőt élvezi, ha sapkát adnak rá. De mondjuk a megoldást!

Ha baba született mostanában a tágabb családodban, baráti körödben, akkor felmerülhet a kérdés, hogy mit ajándékozz, aminek értelme van, nem egy huszonötödik. fölösleges tárgy, amit soha nem használ majd a család.